Művészetek Völgye teljesítménytúra - 2005. március 13.

Egyesületünk felbuzdulva a tavalyi, fesztivál ideje alatt sikeresen megrendezett túra miatt döntött úgy, hogy egy külön időpontban, teljesítménytúrát is csinál. Ennek ötleteként a négy napos hétvége második napjára került a túra, amelynek rajt-cél helye (a 20-as rajt kivételével) Monostorapátiban, az általános iskolában lesz.

A falu a Veszprém-Tapolca főút mentén fekszik.
Az iskola a Zrínyi utca elején található. Tapolca felől érkezőknek a templomnál jobbra kell fordulni (busszal az első megállónál kell leszállni, innen gyalog kb. 200 m a templomig, ott jobbra), Veszprém felől érkezőknek a templomnál balra (busszal a Platán Vendéglőnél kell leszállni, innen gyalog kb. 100 m a templom, ott balra).
Tömegközlekedési eszközökkel való megközelítés esetén a menetrendet a lap alján találjátok!

Időpont: 2005. március 13., vasárnap

40 km

Útvonal: Monostorapáti - Bondorói kulcsosház - Taliándörögd - Szent András templomrom - Öcs-hegy - Öcs - Büdös-tó - Pula - Kinizsi-forrás - Som-hegy - Vigántpetend - Király-kő - Kapolcs - Bondoró alja - Monostorapáti

Szolgáltatások: csoki (2x), gyümölcs, zsíros kenyér, üdítő, tea, lekváros/mogyoróvajas kenyér, oklevél, kitűzőRajt-cél: Monostorapáti, Általános Iskola
Nevezési díj: 700 Ft/fő

  • Táv: 36 km
  • Szintemelkedés: 550 m
  • Indulási idő: 7 - 9 óra
  • Szintidő: 11 óra

30 km

Útvonal: Monostorapáti - Bondorói kulcsosház - Taliándörögd - Szent András templomrom - Imári-domb alja - Vigántpetend - Király-kő - Kapolcs - Bondoró alja - Monostorapáti

Szolgáltatások: csoki (2x), zsíros kenyér, üdítő, tea, lekváros/mogyoróvajas kenyér, oklevél, kitűző
Rajt-cél: Monostorapáti, Általános Iskola
Nevezési díj: 650 Ft/fő

  • Táv: 26,8 km
  • Szintemelkedés: 320 m
  • Indulási idő: 8 - 11.15 óra
  • Szintidő: 8,5 óra

20 km

Útvonal: Pula - Kinizsi-forrás - Som-hegy - Vigántpetend - Király-kő - Kapolcs - Bondoró alja - Monostorapáti

Szolgáltatások: csoki, zsíros kenyér, üdítő, tea, lekváros/mogyoróvajas kenyér, oklevél, kitűző
Rajt: Pula, autóbuszmegálló
Cél: Monostorapáti, Általános Iskola
Nevezési díj: 550 Ft/fő

  • Táv: 17,9 km
  • Szintemelkedés: 300 m
  • Indulási idő: 10 - 12.30 óra
  • Szintidő: 7 óra

A túra előtt (szombat éjjel) és után (vasárnap éjjel) az iskolában igénybe lehet venni szállást. Díja: 500 Ft/fő/éj. Kérünk mindenkit, aki az iskolában akar aludni, hozzon magával polifont és hálózsákot, mivel matracot sajnos nem tudunk biztosítani. Szállást előre nem szükséges foglalni, a helyszínen elég ezt jelezni!

A csomagmegőrzés Monostorapátiban természetesen díjmentes!

További információ a rendezőktől:

  • Bódai Miklós 06-30/4747-192
  • Radó Péter 06-70/526-9771 (szállás ügyintéző)
  • Bíró Balázs 06-70/545-2066
  • Kardos Enikő e-mail: enimage@vipmail.hu
  • Nedvesi Mónika e-mail: tejcsoki18@vipmail.hu